Képzések

Tartalom megjelenítő

Utolsó frissítés: 2023 november 13.

Adattechnológus-adatelemző szakember szakirányú továbbképzés

MIND

Gödöllő

szakirányú továbbképzés

Képzés munkarendje:

levelező

Képzési idő:

2 félév

Önköltség díja levelező munkarenden:

450000 Ft/félév

Virtuális képzési központ:

MATE TECH-INFO


Képzésért felelős intézet: Műszaki Intézet

A képzés célja:
A képzés elsődleges célja olyan szakértelmiségiek képzése, akik speciális ismereteik alapján képesek önálló problémamegoldás során az adattudományi folyamat összetett eszköz- és módszerrendszerét alkalmazni az adatgyűjtéstől kezdve, az adatelőkészítő és -modellező, kiemelten az adatelemző tevékenységen keresztül, a kapott eredmények értelmezésére és kiértékelésére, elsősorban szakterületükön, de kellő ismeret és gyakorlati tapasztalat után új szakterületeken is. A képzés további célja egyrészt, hogy az elsajátított ismeretek és megszerzett képességek birtokában a hallgatók olyan komplex gondolkodásra képes, új módszerekre, algoritmusokra, informatikai technológiákra nyitott szakemberekké váljanak, akik az adatelemzési problémák megoldásán túl a megfelelő következtetések levonása után az eredmények gyakorlati alkalmazását is segítik, másrészt, hogy a hallgatók betekintést és tapasztalatot nyerjenek az adatelemzés jelen alkalmazási területeibe, mely inspirációt adhat a képzésen részt vevőknek az adattudomány területén megszerzett ismereteiket kiterjeszteni új alkalmazási területekre.

Képzési terület: informatika
Kreditek száma: 60 kredit
Képzés indításának féléve: őszi félév
Képzési helyek: Gödöllő
Munkarend: levelező
Képzés nyelve: magyar
Finanszírozási forma: önköltséges
Önköltségi díj: 450.000 Ft/félév
Képzési idő: 2 félév
Minimális indítási létszám: 15 fő
Maximális felvehető létszám: 30 fő

Képzés gyakorisága: havonta 1-2 alkalommal péntek délután és szombaton.

Részvétel feltétele: bármely képzési területen legalább alapképzésben (korábban főiskolai szintű képzésben) szerzett oklevél.

Az ideális jelentkező: érdeklődik az informatika iránt, szívesen használja a számítógépet, kíváncsi az adatok mögött rejlő információkra és összefüggésekre, precíz, pontos, odafigyel a részletekre, kreatív problémamegoldó, nyitott az újdonságokra.

Szakirányú továbbképzésben megszerezhető szakképzettség neve: adattechnológus-adatelemző szakember.

A képzés során elsajátítandó kompetenciák, tudáselemek, megszerezhető ismeretek, személyes adottságok, készségek, a szakképzettség alkalmazása konkrét környezetben, tevékenységrendszerben
Az adattechnológus-adatelemző

1.    ismeri
-    az adatmérnöki tevékenységek körét, az elvárt eredményeket,
-    az adattudományi folyamat felépítését, szakaszait, végrehajtásának módjait,
-    az adatmérnöki és adattudományi tevékenységek végrehajtásához szükséges alábbi tudáselemeket:
o    matematika, valószínűségszámítás, statisztika vonatkozó fejezetei
o    algoritmizálás, programozás, szoftverfejlesztés
o    adatbázisok tervezése, kezelése
o    strukturálatlan adatok kezelése
o    gépi tanulási modellek alkalmazása, fejlesztése,
o    adatvizualizációs módszerek, eszközök és alkalmazásuk
o    adattudományi eszközöket, módszereket alkalmazó projektek etikai, adatvédelmi aspektusai.
2.    képes
-    meghatározni az alapképzettsége területéhez tartozó probléma adatelemző megoldásához szükséges adatok körét, átlátja és elemzi a különböző adatforrások felépítését,
-    tisztítani, előkészíteni az adatokat, egységesíteni az adatstruktúrát,
-    alkalmazni matematikai, statisztikai, adatelemzési és informatikai ismereteit valós adattudományi problémák megoldására, elemzésére kivitelezése, valamint adatvezérelt problémamegoldásra és döntéshozatalra,
-    kiválasztani a rendelkezésre álló adatok és az elemzés célja alapján az alkalmazandó modellek lehetséges körét,
-    az adattudományi eszközöket különféle összefüggésekben alkalmazni, modelleket készíteni megfelelő statisztikai módszerek alkalmazásával
-    számítógépes programokat használni és létrehozni valós problémák megoldására
-    az alkalmazott modell eredményeiből tényeket, mintázatokat, összefüggéseket feltárni, következtetéseket levonni - esetlegesen a körülményeknek jobban megfelelő, jobbnak ígérkező modellt alkalmazni, az eredményeket összevetni – valamint előrejelzéseket tenni,
-    világos és hatékony módon kommunikálni az elvégzett adattudományi munkát, saját eredményeire támaszkodva közérthető döntéselőkészítő dokumentációt készíteni, javaslatait, véleményét szakszerűen kommunikálni szóban, írásban.
3.    attitűdje
-    Érdeklődő az új szakmai ismeretek, informatikai megoldások iránt.
-    Kíváncsian tárja fel az új informatikai eszközökben rejlő lehetőségeket.
-    Kellőképpen alkalmazkodik új körülményekhez, elvárásokhoz.
-    Feladatai elvégzése során tanult ismereteire támaszkodik, de szükség esetén kikéri kollégái véleményét is.
-    Jogos kritika építőleg hat rá.
-    Vitaképes, meg tudja védeni saját álláspontját - rendelkezik asszertív kommunikációs készséggel.
-    Szívesen segíti mások munkáját, jól dolgozik csapatban.
-    Munkáját gondosan végzi, szabálykövető.
4.    autonómiája és felelőssége
-    Az adott szervezet gazdasági, társadalmi, jogszabályi környezetéről felelős kollégájától tájékozódik.
-    Elemző munkáját önállóan, de általános szakmai felügyelet alatt végzi.
-    Körültekintően és kreatívan keresi feladatának megoldási lehetőségeit.
-    Precízen, önellenőrzéssel végzi munkáját.
-    Szakszerű indoklással javasol alkalmazandó módszert, technikát.
-    Felelősségteljesen fogalmazza meg önálló javaslatát

A szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök és a főbb ismeretkörökhöz rendelt kreditérték:
-    Adattudományi ismeretkör/ismeretek: 12-16 kredit (Valószínűségszámítás, statisztika, gépi és statisztikai tanulás algoritmusai)
-    Informatikai ismeretkör/ismeretek: 26-30 kredit (Programozási ismeretek, szoftvertechnológia, adatbázis-ismeretek - adatmodellezés, adatbázis-tervezés, SQL, Big Data feldolgozás, gépi tanulás technológiai ismeretei)
-    Műszaki ismeretkör/ismeretek: 6-10 kredit (Adatbeviteli eszközök, IoT-megoldások)

A szakdolgozat/diplomadolgozat típusa és kreditértéke: szakdolgozat, 10 kredit.

Jelentkezési határidő: 2022. augusztus 15.

Jelentkezés módja: a https://uni-mate.hu honlap Felvételi – Szakirányú továbbképzések menüpontja alatt elérhető jelentkezési lapon.

Csatolandó dokumentumok:
-    oklevél szkennelt változata, kétnyelvű oklevél esetén mindkét oldal szkennelt változata.

Képzés kezdete: 2022. szeptember 1.

Egyéb információk: -

Kapcsolattartó/szakfelelős:
Név: Orova Lászlóné dr.
Cím: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1.
E-mail cím: Orova.Laszlone@uni-mate.hu
Telefonszám: 06 28 522-025
Honlap: https//uni-mate.hu